Bartus Gábor, PhD, környezetgazdász, egyetemi adjunktus, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára. 1992 óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Környezetgazdaságtan és Fenntartható Fejlődés Tanszékének tanára. Környezetgazdaság, körforgásos gazdaság és fenntartható fejlődés tárgyakat tanít gazdálkodási szakos és mérnökhallgatóknak BSc szinttől a doktori képzésig. Kutatási területe a környezetpolitikai beavatkozások hatékonysága és a fenntarthatóság politikája. 2010-től az Országgyűlés keretében működő Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára. Az Európai Fenntartható Fejlődési Hálózat (ESDN) tagja, valamint az Európai Fenntartható Fejlődési és Környezetvédelmi Tanácsok szervezete (EEAC) Fenntartható Fejlődési Munkacsoportjának társelnöke.
Fenntartható Városok: A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) 2008. októberében alakult meg ötpárti konszenzussal az Országgyűlés kezdeményezésére, annak tanácsadó, érdekegyeztető szerveként. A Fenntartható Fejlődés Bizottsága szintén számos albizottsággal az Országgyűlés alárendeltségében tevékenykedik. Miben rejlik a Bizottság és a Tanács jelentősége? Hogyan járul hozzá a fenntartható fejlődési célok magyar implementációjához?
Bartus Gábor: Az NFFT és az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága két külön intézmény, eltérő funkciókkal. A Bizottság egy tipikus parlamenti bizottság, tehát a jogszabályoknak bizonyos részleteit tárgyalják meg a képviselők, a parlamenti ülésszak napirendjéhez kapcsolódóan. Alapvetően a jogalkotáshoz, illetve a kormányzat parlamenti ellenőrzéséhez kapcsolódó tevékenységeket végez. Ez viszonylag sztenderdizált, a világ összes demokratikus országában találunk parlamenti bizottsági rendszert vagy struktúrát. Ez egy régi és nagy hagyományú intézmény.
Ezzel szemben a Tanácsnak nem feltétlenül kellene a Parlamenthez kapcsolódóan működnie. Az NFFT lehetne az Országgyűléstől független vagy más kormányzati kezdeményezésre létrejött testület is. Európában a legtöbb testvérszervezetünk kormányzat által életre hívott testület. Az, hogy egy ilyen tanács az országgyűlés kezdeményezésére jöjjön létre, viszonylag ritka. A Tanács ahhoz az intézményi logikához tartozik, amely nem olyan hosszú, csupán néhány évtizedes múltra tekint vissza. A szerepe pedig vagy a tudomány vagy az élet más területein összegyűjtött tudásnak és tapasztalatoknak a döntéshozatalba való becsatornázása: hogy ezek minél hatékonyabbak, ésszerűbbek és hatásosak legyenek. Azon a felismerésen alapul, hogy egyre több ismeretünk van a világról, de ezek az ismeretek nagyon szétszórva állnak rendelkezésre. A gyakorlati tudás sokféle lehet, kettőt emelnék ki: az egyik a vállalkozások tapasztalatai, az üzleti tudás, a másik pedig a civil szervezetek ismeretei. Ezen tapasztalatok döntéshozatalba történő becsatornázása a tanácsok, így az NFFT tipikus feladata.
FV.: Magyarországon az Országgyűlés által 2013 márciusában elfogadott Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia fogalmazza meg a fenntarthatósággal kapcsolatos stratégiai célokat és teendőket, jelöli ki a nemzeti és a globális fenntarthatóság felé való átmenet útitervét. A Keretstratégia a 2024-ig terjedő időtávra határoz meg feladatokat. A Keretstratégia megjelenését követően kétévente ún. „előrehaladási jelentés” készül. Ezek alapján állíthatjuk-e, hogy Magyarország rálépett a fenntarthatóság útjára? Melyek azok a területek, melyeken jól teljesítünk? Mely területeken akad a legtöbb kihívás?
B.G.: Nemzetközi összehasonlításban Magyarország átlagosan teljesít, de nincs olyan ország, társadalom vagy nemzet, amelyre azt lehet mondani, hogy fenntartható módon működne. Amikor azt mondjuk, hogy Magyarországon is sok probléma van a fenntarthatósággal, akkor ez nem azt jelenti, hogy mindenki más már jól csinálja, mi pedig rosszul, hanem mi is pont ugyanolyan rosszul csináljuk, mint mindenki más. Magyarország fenntarthatósági teljesítményében vannak nagyon pozitív részeredmények, az összteljesítményünk azonban mégis nagyon messze van attól, amit fenntarthatónak lehet minősíteni.
Fontos leszögezni, hogy amikor fenntarthatóságról beszélünk akkor definiálni kell, hogy hogyan is gondolkozunk erről a fogalomról, hiszen a fenntartható jelzőt nagyon sokan nagyon sokféleképpen használják, értelmezik és közelítik meg. Az iménti kérdésekben említésre kerültek az ENSZ fenntartható fejlődési céljai, valamint a magyar fenntartható fejlődési keretstratégia. Ennek a két célrendszernek nem ugyanaz a fenntarthatósági értelmezése. A magyar értelmezés szerint a fenntarthatóság a nemzeti erőforrások hosszú távú „menedzsmentje”. A mindenkori jólét előállításához különböző fundamentumok, tényezők, erőforrások, tőke szükségesek. Például milyen minőségű termelő eszközeink vannak; hányan dolgoznak; milyen kompetenciáink és tudásunk van; a népességünk nő, stabil vagy fogy; milyen értékek jellemzőek a társadalomban; mennyire átlátható a kormányzati működés; mennyire inkluzív a társadalmi rendszer és így tovább. Ezek azok a minőségek, amiken a képességünk, teljesítményünk alapul, hogy milyen jólétet biztosíthatunk. A probléma pedig az, hogy politikai, társadalmi, gazdasági rendszerekben nagyon rövid távú visszacsatolások vannak. Például a menedzser sikeressége attól függ, hogy áll a részvény árfolyam a hónap végén. A politikai időtáv maximum négy év. A mostani kampány rendszereknél látható a rövid és hosszú táv között kialakuló feszültség: ami előnyös rövidtávon annak társadalmi, gazdasági költségei lehetnek hosszútávon.
Ezért koncentrál a magyar keretstratégia logikája a nemzeti erőforrásokra, a fizikai tőkére, a humán erőforrásokra, társadalmi tőkére és a természeti erőforrásokra. Mi azt vizsgáljuk, hogy ezeknek az erőforrásoknak mennyisége és minősége hogyan változik az időben. Mégpedig úgy, hogy melyek azok az erőforrások, amelyek a magyar társadalom számára fontosak. A rövid távú hasznokat kell maximalizálnia a döntéshozóknak, hogy pozitív visszajelzést és megerősítést kapjanak azoktól, akik a döntés által érintettek. Ezáltal viszont hosszú távon az erőforrásokra gyakorolt hatásoknak az értékelése elsikkad. Az NFFT olyan szempontokat emel előtérbe, amely egyébként a normál gondolkodásban kevesebb súlyt kapna. Mint például, hogyan változik a természeti tőke, a biodiverzitás Magyarországon vagy a népesség fogyás, a demográfiai változásoknak mi a jelentősége.
Az NFFT honlapján megjelent a negyedik előrehaladási jelentés. Decemberben fogadta el a tanács és két évente értékelünk. Tipikusan azt mérjük, hogy hosszú távon, hogyan változnak a nemzeti erőforrások mennyiségi és minőségi viszonyai. Ebbe beletartozik a demográfiától kezdve az oktatás, az egészségügy, a politikai közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, az adósságráta, a civil aktivitás és a természeti tőke. Ha az a kérdés, hogy jelenleg miben teljesítünk jól és miben kevésbé, akkor azt lehet mondani, hogy például nagy hangsúlyt helyezünk a fizikai tőke bővítésére (a beruházási rátánk európai uniós szinten az elmúlt egy-két évben kiugróan magas volt) és a teljes foglalkoztatás elérésére, ugyanakkor jóval kevesebb figyelem esik a természeti tőke megóvására vagy a humán és társadalmi tőke sok elemének a bővítésére.
Vannak, ahol viszont nagyon rosszul teljesítünk, ilyen az oktatás minősége vagy az egészséggel kapcsolatos társadalmi attitűd. A társadalmi tőke területén látunk nagyon sok helyen problémát és a természeti tőke legtöbb elemében is negatív tendenciákat regisztrálunk. Az ökoszisztéma szolgáltatásaink fogyása tipikusan három emberi tevékenység nyomán történik: területhasználat, anyagátáramlás és az éghajlat megváltoztatása. Itt az éghajlatváltozás az, ahol Magyarország relatíve jól teljesít. 1990-hez képest az ÜHG kibocsátások csökkentése az európai uniós mezőny jobbik feléhez sorol bennünket. Ugyanakkor a másik két tényezőben a rosszabbik végén vagyunk a mezőnynek. Magyarország területi arányában azok az ökoszisztémák, amelyek a rájuk jellemző ökoszisztéma szolgáltatások viszonylag teljességét még produkálni tudják, már csak az ország területének 3%-át fedik le. Lehet látni, hogy az egészséges természeti környezet milyen pici területekre szorult vissza.
Összességében tehát vannak fontos részterületek, ahol pozitív változás történt fenntarthatósági szempontból, de olyan sok területen vannak negatív tendenciák és rossz teljesítmények, hogy ez az összképet a negatív irányba fogja módosítani. A magyar társadalom még nagyon messze van attól, hogy azt lehessen mondani, hogy fenntartható, azaz olyan módon működik, hogy ésszerűen, folyamatosan gyarapítja az erőforrásainak mennyiségét és javítja azok minőségét.
„A fenntarthatóság nem öncél, hanem nemzeti sorskérdés. Egyrészt a természet egészségétől az ember mint biológiai lény túlélése függ, másrészt általában az erőforrásaink minőségétől alapvetően függ a világban való helytállási képességünk, ide értve a gazdasági versenyképességet vagy a gazdasági, társadalmi, környezeti sokkokkal, válságokkal szembeni ellenállóképességet (rezilienciát). Nem is beszélve az életszínvonalról: a ma fenntarthatósága a holnap nagyobb jóléte.„
F.V.: A Keretstratégia az alábbiak szerint fogalmaz: „Be kell vezetni az előzetes fenntarthatósági vizsgálat intézményét, a közpolitikai döntések hosszú távú hatásainak javítása érdekében.” Mit foglal magában a gyakorlatban egy ilyen ún. előzetes fenntarthatósági vizsgálat?
B.G.: Nagyobb volumenű döntéshozatalkor, ágazati stratégia vagy jelentősebb költségvetésű és forrást igénylő döntéseknél – mint például a lakásépítési támogatási program vagy infrastruktúra fejlesztési program, autópálya, vasútépítés – cél, hogy szisztematikusan lehessen mérlegelni. Végig lehessen gondolni, hogy a közép és rövid távon sok előnnyel kecsegtető fejlesztéseknek milyen a hosszú távú következménye, a természeti, társadalmi és humán tőkére, államadósságra. Ahhoz, hogy az optimumról dönthessünk, ismerni kell a hosszú távú hatásokat is. Ezek felmérését szolgálná az előzetes fenntarthatósági hatásvizsgálat intézménye.
Az ötlet kevésbé vonzó a döntéshozók számára, mivel hosszabbá és költségesebbé teszi a döntéshozatalt. Más rokon típusú mérlegeléseknek a súlya is csökken még akkor is, ha jogszabályi kötelezettség van rá. Ilyen a stratégiai környezeti vizsgálat, amelyet sokszor elnagyolva, formálisan készítenek el vagy a szűk értelemben vett gazdasági hatáselemzés, amit sokszor nem modellezéssel, megfelelő számítások révén, számszerűsítve kapcsolnak egy-egy előterjesztéshez vagy döntéshez, hanem egy leegyszerűsített kérdőíves formában készítik a hatásvizsgálatokat. Ezen vizsgálatokat nem egyszerű megvalósítani akkor, amikor a közvélemény és társadalom sok esetben azt várja el a kormányzattól, hogy egy problémára azonnal legyen megoldás. A kormányzat, amikor egy ilyen fajta nyomás alatt kénytelen tevékenykedni, nem sokszor tudja nyugodtan végiggondolni, hogy a döntési alternatívák közül melyiknek mik a hosszú távú következményei.
F.V.: A Keretstratégia határozza meg a főbb problémaköröket, melyek kiemelendőek, „A nemzeti fenntarthatóság 12 pontja” néven. Ahogy az Önök egyik kiadványa fogalmaz, „a 12 pontba foglalás segítségére lehet mindazoknak, akik szeretnének a fenntarthatóság egyes dimenzióiban elmélyülni és saját hivatásukban, munkájukban, így akár a települési önkormányzatokban”. Ennek ellenére a települési fenntarthatóság kérdésköre nem szerepel kifejezetten a 12 pont között, csupán kapcsolódó jelleggel jelenik meg az egyes pontokhoz rendelt nemzetközi fenntartható fejlődési célok szintjén. Mennyire jelenik meg hangsúlyos elemként Magyarországon a települési fenntarthatóság? Melyek azok a tevékenységi körök, tématerületek, melyek elsősorban a települések kezében vannak, és amelyek helyi szinten is hozzájárulhatnak akár a nemzeti szinten megfogalmazott 12, akár a nemzetközi szinten kitűzött 17 cél eléréséhez?
B.G.: Az NFFT kifejezetten a fenntarthatóság nemzeti szintű kérdéseivel foglalkozik. A helytől és időtől való függés – ahogy már említettem – nagyon lényeges, a fenntarthatóságnak nem univerzális, időben állandó kirtériumai vannak, hanem ezek a szempontok, kihívások változnak az időben és azzal is, hogy földrajzi értelemben hol hozunk döntéseket. A társadalmunk rétegződik, a helyi – vagy a regionális szintnek, a megyei szintnek vagy Európai Unió régióinak adott esetben egészen speciális szempontjai lehetnek. A szubszidiaritás elvét követve tartózkodunk attól, hogy regionális vagy települési önkormányzati szintre vonatkozó programot adjunk, stratégiát fogalmazzunk meg. Egy ideális világban együtt tudnánk működni nagyobb települések vagy régiók hasonló jellegű tanácsadó testületeivel, helyi vagy regionális fenntartható fejlődési tanácsokkal, ilyenek azonban még nem jöttek létre itthon.
Már Magyarországon belül is a településeknek és az egyes régióknak gyökeresen eltérő fenntarthatósági kihívásokkal kell szembenézniük. Nagyon jó helyismerettel kell rendelkezni ahhoz, hogy egy településre vagy régióra érvényes fenntarthatósági kritériumrendszert lehessen felállítani. Ugyanakkor Magyarországon megfigyelhető egy nagyon erős központosítás. A jóléti társadalmakban nagyon sok közösségi döntést kell meghozni, így a fejlett demokráciákban van egyfajta munkamegosztás a központi kormányzat a régiók és a települési önkormányzatok között. Európai összehasonlításban Magyarországon e döntési munkamegosztás szélsőségesen a központi kormányzat javára tolódott el, s ez csökkenti a helyi, regionális fenntarthatósági szempontok érvényesíthetőségét is. Ennek ellenére még mindig vannak a települések kezében eszközök, példának hozhatjuk a településrendezési stratégiákat: Hol van zöld terület, lakóterület, ipari terület? Hogyan fejlesszük a város szövetét? Mi a lakáspolitika? Ezen a területen hozott döntéseknek van releváns vetülete a fenntarthatóságra. Tehát van a települések kezében lehetőség, mégha az eszköztár nem is olyan bő, mint más EU-s országokban.
F.V.: Végezetül, záró kérdésként térjünk át a jövő generációinak a döntéshozatalban játszott szerepére. Ön a Budapesti Műszaki Egyetemen környezetgazdaságtant és sok más tárgyat oktat, emellett a környezetpolitikai beavatkozások hatékonysága és a fenntarthatóság politikája témákban is kutat. Így kíváncsiak lennénk, hogy Ön szerint mi a szerepe az akadémiának a döntéshozatalban?
B.G.: A nevelésnek és oktatásnak különlegesen fontos szerepe van a fenntarthatósági átmenetben. Gyökeresen átalakult szinte az óvodától kezdve az oktatási rendszer. Egyetemeken is sok kurzus foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, de a legkülönbözőbb módokon a fenntarthatóság egyes elemei is beköltöztek az alap- és középfokú oktatásba. Vannak olyan kezdeményezések, mint a fenntarthatósági témahét, ahol komplex módon több témát is egymással kapcsolatba hozva, összefüggéseikben közelítenek ehhez a kérdéskörhöz. Azt gondolom, hogy az oktatás és nevelés alatt összegyűjtött gondolkodásmód, problémaérzékenység és tudásbázis ma jóval nagyobb, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Ugyanakkor paradoxonnak tartom, hogy ennek ellenére a nemzetek fenntarthatósági teljesítménye nem javult olyan mértékben, mint amilyen mértékben az oktatásba ez a téma bekerült. Nagyon nagy különbség van aközött, amit az óvodában, iskolában, egyetemen fenntarthatósági szemléletként tanítunk a diákoknak és ahogyan ez a gazdasági, társadalmi intézményrendszerünkben tud érvényesülni. Hiába van a kérdéskör iránt érzékenységünk, szemléletünk, tudásunk, ha egyébként a gazdasági ösztönző rendszer ezzel ellentétes. Nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy valaki az árjelzések ellenére hosszú távon mindig ki tudja választani a fenntartható megoldásokat. Ha a gazdasági, társadalmi rendszer nem kínál alternatívákat, ahol ennek a szemléletnek megfelelő választásokat meg lehet tenni, akkor hiába vannak a diákok kiokosítva ezen a téren. Érdemben nem sok minden fog változni.
F.V.: Előfordulhat az, hogy az ilyen új típusú szemlélettel rendelkezők még nem alkotnak olyan mennyiségű szavazóbázist, hogy arra kényszerítsék a döntéshozókat, hogy sokkal inkább érvényesítsék ezeket a szempontokat?
B.G: Az előfordulhat, hogy a választásokon szavazó urnához járulók körében döntő fölényben vannak azok, akik számára ez még nem olyan fontos. Az biztos, hogy egyes országokban ez már választásokat befolyásoló szempont, de azokban az országokban sem kezdődött a fenntarthatóságra nevelés sokkal korábban, mint Magyarországon. Itt nyilvánvalóan a másfajta társadalmi viszonyok, értékválasztások, szokások is meghatározóak. Arra vonatkozóan azonban még nincs elég tudásunk, hogy mik a döntő társadalmi tényezők, milyennek kellene lennie a politikai klímának, a társadalmi párbeszéd minőségének, hogy a fenntarthatóság valamennyire érdemi mértékben már befolyásolja a társadalmi döntések irányát.
Linkek:
Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégia – 4. előrehaladási jelentés: https://www.parlament.hu/documents/1238941/0/NFFS_4EHJ_vegso_20211209+%281%29.pdf/e367a91c-aaa6-a167-9827-908b56c4edbf?t=1639057622491