„Több, mint zöld!” -országjáró konferencia sorozat – Tata

Tata városa adott otthont a Fenntartható Városok Több, mint zöld! országjáró programsorozatának februári alkalmának.

A rendezvény a 💧települési vízgazdálkodás kérdésköreit járta körül a téma szakértőinek, valamint a helyi érdekeltek bevonásával. 

A rendezvény megnyitóján beszédet mondott: 

📌 Michl József, Tata város polgármestere

📌 Bencsik János országgyűlési képviselő

📌 Dr. Petri Bernadett, a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos

A délelőtt folyamán tartott szakmai kerekasztal beszélgetésen a jelenlévők közelebbről is megismerkedhettek a város kihívásaival és lehetőségeivel. 

A panel tagjai voltak: 

📌 Molnár András ÉDUVIZIG Tatai szakaszmérnök

📌 Tardos András ÉDUVIZIG, Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály

📌 Dr. Musicz László Által-ér Szövetség szakmai igazgatója,

📌 Koltai Bálint Komáromi Vízitársulat igazgatója,

📌 Mürkl Levente, Tatai Közös Önkormányzati Hivatal, környezetvédelmi és városüzemeltetési irodavezető

Szakmai előadásokkal folytatódott a nap, Tata város Integrált Települési Vízgazdálkodási Tervének részleteivel ismerkedhettek meg a résztvevők, továbbá a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda előadásában a közvetlen uniós források lehetőségeiről is tájékozódhattak. 

A rendezvény egy interaktív beszélgetéssel zárult, ahol helyi lakosok meséltek saját tapasztalataikról, észrevételeikről a város vízgazdálkodásának és vízgazdálkodási infrastruktúrájának tükrében. 

2024. 02. 16.