Zsombor több mint 10 éve a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületen (HuGBC) belül a nemzetközi minősítési rendszerek hazai adaptálhatóságán dolgozik, illetve az Egyesület jelenlegi elnöke is. Többek között az aktuális BREEAM újépítésekre kifejlesztett rendszer hazai súlyozásának a kidolgozását is koordinálta. Mint a Greenbors Consulting Kft Alapító Partnere többek között BREEAM & LEED, WELL és EDGE minősítési projekteket vezet és koordinál, továbbá minősítésekhez kapcsolódó fenntarthatósági tanácsadást végez, illetve környezetvédelmi felmérésekkel és átvilágításokkal (ESG, EU Taxonómia, stb.) is foglalkozik. Komplex események, rendezvények és városfejlesztési projektek fenntarthatósági szakértője (pl. Smart City), és ingatlanpiaci és az ahhoz kapcsolódó zöld finanszírozás fenntarthatósági tanácsadásával is foglalkozik. Ezen túl, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Titkárságán külföldi kapcsolatokért felel és az épített környezet fenntarthatóságával kapcsolatos feladatokban is részt vesz.
Fenntartható Városok: A várostervezés folyamán számos szempontot szem előtt kell tartani. Melyek mégis azok az „alapszabályok”, amelyeket figyelembe kell venni a várostervezés során akkor, ha a fenntarthatóság szempontjait helyezzük előtérbe? Hogyan néz ki egy fenntartható város?
Barta Zsombor: A modern várostervezés esetében az élhetőség a központi kérdés. Ez a szemlélet egyre gyakrabban ölt testet a nemzetközi jó gyakorlatok esetében is, így például Bécs városa kifejezetten élen jár a kérdésben.
„Ha már „alapszabályok” kerültek szóba, én három pontot említenék: (1) először is egy átgondolt, összehangolt, rendszerszintű tervezésre van szükség, (2) melyben hangsúlyos szerepet kapnak ezek az élhető szempontok, (3) végezetül pedig kiemelten fontos egy aktív párbeszéd kialakítása a városlakókkal, továbbá olyan fórumok megteremtése, ahol kifejezetten be lehet vonni őket a tervezési folyamatokba.„
A lakosokon túl fontos továbbá minden érintett piaci szereplő bevonása ezen konzultációs folyamatokba. Egy kézzelfogható példát említve, a csatorna – és vízhálózat üzemeltető cégek esetében – ha egy városrész tervezésről beszélünk – az is a konzultáció része kell, hogy legyen, hogy a majdani üzemeltetést és karbantartást hogyan lehet szintén hatékonyan és effektíven megoldani. Érdemes eleve betervezni, hogy ennek a földalatti infrastruktúra üzemeltetésének és karbantartásának a koordinációja hogyan történhet a leghatékonyabb és legjobb módon. Az ilyen jellegű tervezéshez nem mindenképpen kapcsolódik jelenleg olyan jogszabályi keret, amely kötőerőt teremtene ezek implementálására, ugyanakkor például a fenntarthatósági minősítési rendszerek – melyekről még biztosan szó lesz a továbbiakban – erre is kitérnek.
F.V.: A fenntarthatóság, az ún „zöld átmenet”, a klímavédelem kétségkívül nemzetközi kérdéskörök, határon átívelő problémák. Miért célszerű egyáltalán települési fenntarthatóságról vagy éppen klímabarát településekről beszélni? Hogyan látja, miként tudnak az egyes városok hozzájárulni a klímaváltozás elleni harchoz?
B.Zs.: Ha egy lépést visszalépünk, kifókuszálunk és a globális lábnyomot is nézzük, akkor látható, hogy miért is ennyire jelentős a városok szerepe, hiszen az épített környezet felel a globális széndioxid-kibocsátás 40%-ért, de ez az arány ugyanúgy igaz az energia- vagy éppen a nyersanyag fogyasztásra is. A fenntartható fejlődés központi kérdése a jövő generációk érdekének figyelembevétele. Az épített környezetnek olyan fajsúlyos szerep jut a kérdésben, hogy mindenfajta valódi, eredményes változás csak a városok bevonásával érhető el.
Ha ezt vesszük alaptézisként, akkor persze az is elmondható, hogy a városoknak, mint az épített környezetnek és kvázi agglomerációjának szintén egy kiemelt szerep jut. Hiszen, ha például az 1950-2050 közötti trendeket nézzük, amelyeket a városok előrevetítenek, azt látjuk, hogy 2050-re a globális népessé közel 60-70 %a városi környezetben, urbanizációs közegben fog élni, ez ugye 1950-ben pont fordítva volt. Akkor a globális népesség kb. 70%-a vidéki életmódot folytatott és kb. 30-40%-a lakot urbánus közegben.
F.V.: A város és a vidék közötti kapcsolódási pontok a fenntartható városfejlesztés egy lényeges elemét képezik. Hogyan látja a város-vidék viszonyát Magyarország vonatkozásában?
B.Zs.: Várostervezési szempontból a város-vidék ellentét sok helyen kiütközik, főleg azért, mert hosszú ideig egy sarkosított és nagyon markáns különbség volt a városi lét és a decentralizált vidéki lét között. Az újabb szemlélet ezzel ellentétben pontosan arról szól, hogy olyan decentralizált egységeket kell létrehozni a városokban, ami megtöri a városokra oly jellemző vízfejűséget (azaz azt a jelenséget, hogy egyetlen városközpont, valamint az azt körülvevő alvóváros körgyűrű alkotja az adott város szerkezetét).
Kiemelendő továbbá, hogy a városi létben élők egyre jobban felfedezik a vidéki élet előnyeit. Ennek megfelelően a városokból kifelé, az agglomerációk irányába történő kivándorlás is egy létező jelenség, egyfajta új trend, melynek tanúi lehetünk a perem kerületek, illetve a még kintebb eső városok és települések esetében (mint például Nagykovácsi vagy Budaörs). Ugyanakkor az ezen jelenséggel együtt járó megnövekedett ingázás szintén egy kezelendő problémát von magával, hiszen így a nagyvárosnak továbbra is egy szívó ereje van. Ezt fenntartható és klímasemleges módon megoldani nagyon nagy kihívás, de abszolút nem lehetetlen és erre irányulóan számos jó példa van külföldön is.
Az elnéptelenedő vidék kontra a folyamatosan növekvő város ellentétpárért nem kell messzire menni, hiszen Magyarországon is szépen kirajzolódik ez a trend. Bár ahogy azt korábban is említettem jogszabályi szinten nincs még megfelelő ösztönző, amely kötelezően előírná a fenntarthatósági szemlélet alkalmazását a településtervezési folyamatokban, ugyanakkor érdekes módon a piaci szereplők körében egyre több ilyennel találkozhatunk.
Az Európai Unió 2021-ben fogadta el azt a javaslatcsomagot, mely az EU 2050-es klímasemlegességének az elérését hivatott elősegíteni. Ha európai uniós pályázatokat nézünk, akkor nagyon sokszor azt látjuk, hogy ezek közvetlenül kötődnek a fenntarthatósági-és klímacélokhoz. Így tehát akkor tud a pályázó kedvező pénzügyi forráshoz jutni, ha beruházásával hozzájárul valamilyen módon a fenntarthatósági átmenet megvalósításához. Ebből a szempontból bár jogszabályi kötelezettség nincs, de egy alapvető, követendő elvként jelenik meg egyre inkább ez a fajta „klímatudatos” vagy fenntarthatósági szemlélet. A városok szempontjából továbbá fontos, hogy a ők is versenyben vannak egymással. Minél élhetőbb, minél fenntarthatóbb közeget tudok teremteni, akkor ez engem versenyelőnyhöz is juttathat.
F.V.: A gazdasági szereplők jelentőségét boncolgatva, milyen ösztönzők jelennek meg ebben a szektorban, amelyek elősegítik a helyi klímavédelmi intézkedések előmozdítását?
B.Zs.: A gazdasági szférában ugye itt most elsősorban az ingatlanpiacról, ingatlanok kérdéséről beszélünk az épített környezet vonatkozásában. Ha az épületekről beszélünk, akkor egyértelműen kirajzolódik pár trend, melyeknél az effajta fenntarthatósági szemlélet befektetői elvárásként fogalmazódik meg. Egyrészt azért, mert a társadalmi elvárás is egyre erősebb a növekvő klímatudatosság miatt, másrészt nagyon sok külföldi és hazai ingatlanalap vagy befektető cég szintén elvárásként fogalmazza meg ezen kritériumokat. Számos cég profiljában megjelenik kitételként, hogy például csak zöld minősítésű épületekben fektethet be az adott befektető. Természetesen itt is kialakul egyfajta verseny, hiszen ha az adott terméket – jelen esetben egy épületet vagy portfoliót – attraktívvá akarom tenni a befektetők számára, mint piaci szereplő, akkor nekem elemi érdekem, hogy bár nem jogszabályi előírás, de harmadik fél által tanúsított, minősített épületekkel és portfoliókkal rendelkezzek, amely a piaci szereplő számára értéket képvisel.
Az EU 2050-es klímasemlegességi célkitűzésének elősegítésére kidolgozott új EU taxonómia például az egyes gazdasági szereplők fenntarthatósági átmenetben betöltött szerepét definiálja szektoronként specifikálva, továbbá előnyös és kedvezőbb finanszírozási feltételekhez is juthatnak azok, akik megfelelnek ezeknek a követelményeknek. Ebből is látszik, hogy a piaci fenntarthatóság nagyon sokszor a gazdasági és pénzügyi fenntarthatóságról is szól. Az ingatlanpiaci szektor szereplőinek a hozzáállása az EU taxonómia bevezetésével kezdett el látványosan formálódni. Ez a természetes verseny nem csupán az innováció ösztönzésére alkalmas, de olyan alternatív megoldások bevezetésére is sarkallja a piaci szereplőket, ami egyébként a fenntartható városok malmára hajtja a vizet.
F.V.: Milyen ösztönzők jelennek meg a döntéshozók oldaláról?
B.Zs.: Abszolút innovatív és egy rendszerszintű szemlélet kell egy városvezetőtől ahhoz, hogy felismerje, hogy a fenntarthatóság milyen fontos szerepet játszik egy város életében. Ideális esetben minden városvezetési döntést markánsan kellene, hogy befolyásoljon ez a rendszerszemlélet, még akkor is, ha egyébként napi szinten számos olyan megoldandó probléma sorakozik egy helyi döntéshozó előtt, amely megoldásra vár és adott esetben úgy tűnhet, hogy háttérbe szorítja a fenntarthatósági átmenet megvalósítására allokálható figyelmet. A legfontosabb eszköz, amellyel döntéshozói szinten rendelkezni kell minden városnak, az egy jól átgondolt és megtervezett stratégia. A legtöbb város vagy település rendelkezik valamilyen formában valamilyen stratégiával. Budapestet jobban ismerem ilyen szempontból, hiszen ezen stratégiák kidolgozásán én magam is dolgoztam, illetve ezek sokkal inkább szem előtt vannak. Ugyanakkor máshol is növekvő számban jelennek meg az ilyen irányú akciótervek. A gond azonban az, hogy az akciótervek kidolgozását követően a megvalósításra már sok esetben nem kerül sor.
F.V.: Mik ennek az akadályai?
B.Zs.: Nagyon sokszor ott bukik el a dolog, hogy elkészül a stratégia, de nincsenek hozzárendelve konkrét vállalások, határidők, felelősségi körök és ami a legfontosabb, a költségvetés.
Szintén akadályt jelenthet a választási ciklusok rendszere és jellege. Nagyjából 3,5 – 4 éve van egy városvezetőnek, hogy tényleges érdemi munkát végezzen, hiszen az első bő fél évben még ki kell alakítani a struktúrákat, megismerni a körülményeket és feltérképezni a tennivalókat, míg az utolsó egy év már a kampányról, az új választási ciklusról szól. Egy demokráciában ez a keretrendszer teljesen helyénvaló és érthető, ugyanakkor fontos szerep kellene, hogy jusson olyan hosszú távra tervezett stratégiai elképzeléseknek is, amelyek ciklusokon átívelőnek tekinthetőek. Előremutató és hatékony megoldást jelentene, ha az ilyen hosszú távra tervezett, minden érintett szereplő konszenzusán alapuló stratégiai tervek mentén történne a városfejlesztés, várostervezés.
Az önkormányzatok nagyon sokszor arra törekednek, hogy minél több és nagyobb önállóságuk legyen, másrészről viszont vannak olyan kvázi nemzeti hatáskörben megoldandó, de mégis önkormányzatiságra ható programok, stratégiák, rendszerek, amelyek viszont nem vagy nehezen különíthetőek el a nemzeti szintű kormányzattól és kormányzati befolyástól. Végül azt látjuk, hogy a fenntarthatósági törekvéseket akkor tudja nagyban ez szintén meglendíteni önkormányzati, illetve település szinteken, ha település szinten valamilyen ösztönző serkentését ki tudjuk eszközölni. Ez gyakran például adókedvezményeben ölthet testet, de Magyarországon az adózás főszabályként (néhány kivételtől eltekintve) nemzeti hatáskör, tehát ilyen adózási kedvezményeket önkormányzati szinten jelenleg majdhogynem lehetetlen sikeresen kezelni.
F.V.: Többször említetted a nemzetközi jó gyakorlatokat. Melyek azok a gyakorlati megoldások, melyek külföldön már egyre elterjedtebben ezen a területen?
B.Zs.: Az ingatlanok tekintetében jelenleg nemzetközi zöldépület minősítéseket alkalmaz a piac, egészen egyszerűen azért, mert ezeknek a rendszereknek a működése és fenntartása akkora erőforrás igényű, hogy nagyon nehéz ezt önállóan üzemeltetnie egy olyan méretű országnak, mint Magyarország. Az azonban fontos, hogy bizonyos ösztönzőket és rendszereket nemzeti hatáskörben is mindenképpen be kellene vezetni. Mert sokszor az tapasztalható, hogy jelentős épület felújítási- vagy finanszírozási programok vannak ugyan hatályban, ugyanakkor ezek nincsenek környezeti, fenntarthatósági szempontokhoz kötve. Példának okáért a hazai lakásfelújítási támogatások rendkívül szükségszerűek és időszerűek voltak, ugyanakkor semmilyen mértékben sem került a szempontrendszerbe olyan kibocsátási vagy energetikai mérőszám, amely valóban reális képet adott volna az adott fejlesztés környezeti hatásit illetően.
Nagyon sokszor tapasztalható tehát, hogy különböző, pozitív irányba mutató programokkal és kezdeményezésekkel találkozunk, de hiányzik belőlük a környezettudatosságra ösztönző elem. Úgy gondolom, hogy ennek orvoslása nagymértékben hozzájárulna a hazai fenntarthatósági törekvésekhez.