Erő Zoltán tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán (1977–82), valamint a Leuveni Katolikus Egyetem Történeti Városok és Épületek Központjában (1988–89) végezte. A Palatium Stúdió Kft egyik alapítója, a Kortárs Építészeti Központ alapító kurátora. A nagy léptékű városfejlesztési és köztérfejlesztési projektek mellett hosszú évek óta foglalkozik történeti terek, épületek, városrészek építészeti revitalizációjával. A 2000-es évek elején Budapest városrehabilitációs programjában dolgozott és részt vett a városfejlesztési koncepció megalkotásában is. 2004 és 2014 között a budapesti 4-es metró építész generáltervezőjeként a tervezőhálózat irányításáért, az egységes építészeti koncepcióért volt felelős. A főváros építészeti arculatát alakító beruházás négy állomásának vezető tervezője. 

Fenntartható Városok: Mi egészen pontosan egy főépítész feladata, feladatköre?

Erő Zoltán: A főépítész a polgármester tanácsadója, így a budapesti főépítész a főpolgármester tanácsadójaként tevékenykedik. Budapesten a kapcsolódó hatáskörök több szinten elosztva találhatóak, beszélhetünk egyrészt a fővárosi, másrészt a kerületi szintről. Míg a kerületi szint feladatkörei nagyjából hasonlónak mondhatóak egy átlagos magyarországi középváros feladataival, addig a főváros annyiból más, hogy koordinálnia kell valamilyen szinten a 23 kerületnek a települési tervezését, fejlesztési programjait, valamint a fővárosi fejlesztési programokat, hiszen ezeket a kerületekkel összhangban kell megvalósítani. A főépítésznek elég nagy átlátásra van szüksége ahhoz, hogy ezekben az ügyekben kezdeményezzen, véleményt formáljon, tanácsot tudjon adni a várost vezető döntéshozóknak. 

F.V.: Az Ön tapasztalata alapján hogyan változott a várostervezésről alkotott elképzelés az évek során? Milyen arányban jelennek meg napjainkban a fenntarthatóság szempontjai a várostervezés folyamataiban?

E.Z.: Az ehhez szükséges titkos receptet el lehet lesni a világban mindenhonnan. Vannak a jó gyakorlatok, és a jó gyakorlatok ismerete, alkalmazásának szándéka mindenképpen egy járható út.

Lépjünk egyet vissza és tekintsük át, hogy mi is valójában az, amit fenntarthatóság néven emlegetünk és hogy miért beszélünk egyre többet erről a kérdéskörről. A fenntarthatóságnak viszonylag hamar az energiagazdálkodás lett az egyik kitüntetett területe, figyelmet fordítunk arra, hogy energiát ne pazaroljunk, ne pocsékoljuk, lehetőleg hasznosítsuk újra azokat az energiaforrásokat, amelyeket elveszni hagyunk. De ez csupán a fogalomkör egyik területe.  Egy idő után ehhez hozzá jött, hogy magukat az egyéb erőforrásokat – így például a tiszta víz – de mondhatom a beépítetlen földterületet vagy a nyersanyagokat is – próbáljuk meg gondosan, a föld kizsákmányolása nélkül hasznosítani. Tehát valahol ez a gondolat az egésznek az alapja. Ezt követően a következő gondolat pedig az, hogy a legjobban hasznosított energia a meg nem termelt energia. A legjobban hasznosított építőanyag a feleslegesen le nem gyártott építőanyag. Tehát az erőforrásoknál alapvetően egy idő után az igényeinket kell átgondolni és valószínűleg ez a jövő iránya. 

Itt kanyarodok vissza a kérdésre, hogy egy város vezetői, egy város politikusai figyelnek- e ezekre a szempontokra. Én azt gondolom, hogy egyre több figyelmet kap ez az gondolatkör, de ne ringassuk magunkat naiv hitekbe, ez nem megy egyik napról a másikra. 

F.V.: Mik a legnagyobb kihívások, amelyek ezt a fajta szemléletváltást, fenntarthatósági átmenetet lassítják?

E.Z.: Fontosnak tartom hangsúlyozni ennek a kérdésnek mind az objektív, mind a szubjektív oldalát. A szubjektív oldalon kiemelendő, hogy  a kialakult életszínvonalból nem szívesen engedünk, mely kényelmi szempontok egyre több erőforrást vesznek igénybe, egyre több erőforrás használatát teszik szükségessé. 

Mondanék azonban egy objektív szempontot, amelyet a várostervezésben nem szoktunk eléggé hangsúlyozni.

„Azt hisszük, hogy ha elhatározunk valamit az azonnal rendelkezésünkre áll, ez azonban téves elgondolás. Ezek nagyon nagy tehetetlenségű, nagyon nagy időigényű, társadalmi összefogást igénylő rendszerek. Lassan mennek ezek a dolgok és gyors hatást nem fogunk tudni elérni. Ezért is fontos, hogy minél hamarabb, minél intenzívebben kezdjük el az ilyen irányú változások megvalósítását.”

Egy példával élve, sokszor beszélünk róla, mégis csak a nehézségeket soroljuk fel a csapadékvíz elraktározásával kapcsolatban. Hiszen amikor esik, sok van belőle, később hiányzik, Magyarországon ez különösen jellemző. Tulajdonképpen ott kezdődik a dolog, hogy hogyan gyűjtjük a csapadékot? A csapadékot a burkolt felületeinkről csatornákba vezetjük. Csatornákba vezetjük a szennyvizet is. Így tehát egy vegyes csatornarendszer van a városunk alatt. Nem lehet azonban egyszerűen a csapadékvizet hasznosítani, hiszen ahhoz előbb valamilyen módon szét kellene választani, át kellene építeni a város meglévő csatornázási rendszerét. Ez pedig akkora feladatnak ígérkezik, hogy még elkezdeni se merjük.

F.V.: Ha egy ekkora volumenű folyamatra még nem is került sor, melyek mégis Budapesten azok a fejlesztések, tervek, amelyek kifejezetten figyelembe veszik a tervezés, építkezés folyamatában a fenntarthatósági átállás szempontjait?

E.Z.: Az épületek energiahatékonyságát szabályozó rendelet, mely több éve hatályban van, mostanra kezd általánosan elfogadottá válni. Így például azok az épületek, amelyek most épülnek, azok már ezeknek a rendeleteknek megfelelően készülnek el, nagyon jó hőszigeteléssel, energiatakarékossági rendszerekkel, fenntartható energiaforrások használatával (hőszivattyúk, napelemes rendszerek). Így azt mondhatjuk, hogy a most készülő beruházások már korszerűnek és előre mutatónak tekinthetők.

Ismét egy példával élve, érdemes megemlíteni a Diákvárost, melyre egy nemzetközi pályázat alapján egy nagy mesterterv készült. Ebben rögzítésre kerültek azok az előremutató, ma még nem ismert vagy nem használt elemek, melyek jó lenne, ha a jövő városainak tervezése során már alapelemként jelennének meg. Ilyen, a Diákváros tervekben szereplő elem többek között az autómentesség, az autóhasználat visszaszorítása, a közösségi közlekedésnek a kapcsolatrendszere, az energiaforrások, energiatakarékosság, valamint bizonyos hulladékgyűjtési eszközök. A jelenleg futó ingatlanfejlesztések már sokkal magasabb minőségűek, mint a 10 évvel ezelőttiek, a 10 évvel ezután épült ingatlanok  pedig sokkal korszerűbbek lesznek, mint a most tervezettek. De ismételten hozzáteszem, hogy ez egy viszonylag hosszabb változás.

F.V.: A város és a vidék közötti kapcsolódási pontok a fenntartható városfejlesztés egy lényeges elemét képezik. Hogyan látja a város-vidék viszonyát Magyarország vonatkozásában, kifejezetten városépítészeti szempontból tekintve? 

E.Z.: Ebből a szempontból elég nagy a baj. A baj ott kezdődik, hogy számos vidéki terület nem tud megújulni, ami azt jelenti, hogy lakosságát, vagy éppen munkalehetőségeit elveszíti, nem marad élő közösség, ennek megfelelően az épületek is feleslegessé válnak. Itt ne arra gondoljunk, hogy néhány düledező ház ott marad, hanem arra kell gondolni, hogy a 70-es 80-as években falvakban megépültek a nagy kétemeletes, tetőtérbeépítéses, pincézett, nagy házak. Ezekben a fiatalok nem maradtak ott, az idősek, pedig egyre csökkenő lélekszámban lesznek jelen. Ezek a házak olyan faluban vannak, ahol gyakorlatilag nincsen piaci értéke, mert senki sem akar beköltözni. A házaknak sem az energetikai korszerűsítéséről, sem újrahasznosításáról nem álmodhatunk. Így pedig vízzel, árammal és gázzal felszerelt, ellátott lakóingatlanok sora válik lakatlanná, elhagyatottá, alulhasználttá. Ez pedig egy növekvő tenciában megfigyelhető probléma, amely megoldásra vár.