Dr. Bándi Gyula 2017 február 21-től az Alapvető Jogok Biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese.

Fenntartható Városok: Az Országgyűlés 2008-ban hozta létre a jövő nemzedékek jogainak védelme szolgálatában az önálló ’zöld’ ombudsmani intézményt, szinte egyedülálló ilyen szervezetként a világban. Hogyan alakult ezen intézmény szerepe az elmúlt lassan 15 évben? Hogyan változott ez idő alatt a magyar társadalom és döntéshozói szféra hozzáállása a fenntarthatósági törekvésekhez?

Bándi Gyula: A jövő nemzedékek érdekeinek kérdésköre a fenntartható fejlődésnek, azaz a jelen és a jövő nemzedékeket érintő méltányossági kérdéskör egyik vonatkozásaként is értelmezhető. A ‘90-es években a jövő nemzedékek érdekei képviseletének ügye Amerikából indult, ahol arra a konklúzióra jutottak, hogy ezt a célt leginkább egy intézményrendszer kiépítésével lehet elérni. Itthon a Védegylet – melynek a későbbi köztársasági elnök, Sólyom László is aktív tagja volt – számított a téma élharcosának. 

2007-ben az Országgyűlésben konszenzus volt egy ilyen intézményrendszer létrehozatalának szándékáról, így tehát 2008-ban létrehozták a jövő nemzedékek jogainak védelme szolgálatában álló “zöld ombudsman” intézményét. Létrejött akkor egy negyven fős, önálló hatáskörökkel felruházott szervezet a biztos vezetése alatt, melynek lehetősége volt többek között bírósági eljárásokba történő beavatkozásra, illetve önállóan fordulhatott az Alkotmánybírósághoz is. 

Az ombudsmani szerepkört alapvetően arra hozzák létre, hogy “tüske legyen a köröm alatt”, melynek természetesen az éppen regnáló kormányok általában kevésbé örülnek. Így lett ez 2010 után is, amikor az az elhatározás született, hogy jobb megoldást jelentene, ha egy központi ombudsman mellett helyettesi pozícióban látnák el feladataikat a korábban önálló hatáskörrel bíró eddigi társ-ombudsmanok. És bár önmagában a szerepkör nem került megszüntetésre, mégis beolvasztásának hatása az új struktúrába számottevően érezhető volt, többek között például abban is, hogy a korábbi, munkáját segítő 40 fős szakmai gárda mindössze három főre apadt, mely a – most már – biztoshelyettesből, egy adminisztratív segítőből és egy gépkocsivezetőből állt. Ez utóbbi pozíciók elhagyására volt szükség eleinte ahhoz, hogy legalább néhány fővel növelhessék az érdemben szakmai munkát végző kollégák számát. 

Ezzel a változással tehát nem csupán a hatáskörök tűntek el, de a működési feltételek is erősen csorbultak. 

Ennek fényében a szervezetet akkor vezető Fülöp Sándor 2012-ben lemondott tisztségéről, helyét Szabó Marcel vette át. Ez időtájt az Alapvető Jogok Biztosa személye is megváltozott, a tisztség új betöltője Székely László lett. Kettejük korábbi szoros munkakapcsolata és a téma iránti elköteleződésüknek hála megkezdődött a szervezet visszaépítése. A jelenlegi stabil struktúra 2020-ban alakult ki, a jelenlegi biztos, Kozma Ákos támogatásával.

F.V.: Milyen tevékenységet rejt magában az Alapvető Jogok Biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes pozíciója és feladatköre? 

B.Gy.: A feladatkör valódi nehézsége abban rejlik, hogy helyettesi mivoltának köszönhetően az e szerepkörben tevékenykedő cselekvési lehetőségei korlátozottak. Egyszerűen fogalmazva: a biztoshelyettesnek számos esetben csak  jogköre van, de hatásköre nincsen. Minden jelentést a biztos jegyez – de a két helyettes területén  (a magyarországi nemzetiségek és a jövő nemzedékek területén), a szakmai sajátosságokra figyelemmel  kialakult a “közös jelentés” intézménye, tehát a biztos és a biztoshelyettes közösen jegyzi ezeket a jelentéseket.  Így emellett érdemes azon gondolkozni, hogy miként tudjuk érvényesíteni azokat az elgondolásokat, amelyekhez saját jogköreink is elegendőek. Munkánk során nagy hangsúlyt helyezünk azon tevékenységi körökre, melyeket a jogszabályok lehetővé tesznek számunkra: megpróbálunk belefolyni a jogalkotásba, véleményezzük a stratégiákat, javaslatokat teszünk, munkaértekezleteket hívunk össze, konferenciákat szervezünk. 

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mi némiképpen máshogy is dolgozunk, mint az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) általánosságban. Az AJBH általában a különböző területekről beérkező panaszokra épül, melyeket kivizsgálnak, vagy éppen saját kezdeményezésű helyszíni látogatásokat tesznek. 

Mi inkább a kérdéskör azon elemét igyekszünk hangsúlyozni, hogy a valóságban egészen gyakran ezen individuális panaszokon alapulhatnak a nagyobb léptékű üzenetek. Részben ezekből a panaszokból, de nagymértékben saját kezdeményezésre is fel tudnak épülni olyan jelentőségű, átfogó, stratégiai kérdések, mondanivalók, amelyek már a döntéshozók figyelmét is felkelthetik. Ezeket az érdekeket igyekszünk minél jobban közvetíteni. 

F.V.: A “jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó” biztoshelyettesi portfólió leghangsúlyosabban a fenntartható fejlődés ernyője alá vonható tevékenységet fedi le. Az elnevezés összecseng a fenntartható fejlődés 1987-es Brundtland-féle definíciójában foglaltakkal. Ez – ha jól sejthető – nem véletlen. 

(Brundtland-féle definíció: “a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket.” – F.V.)

B.Gy.: Rendszeresen érkeznek panaszok óvodai-iskolai, vagy éppen egészségügyi tárgykörökben is, ám ezeket a területeket nem a biztoshelyettesi mandátum, hanem az Alapvető Jogok Biztosának általános hatáskörei fedik le. Ez nem volt másképp akkortájt sem, amikor az ún. “zöld ombudsman” még önálló intézményként létezett, így tehát jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem alakulhatott ki a “zöld” jelző használata a biztos-helyettesi szerepkörben. A magyarázat, hogy a fenntartható fejlődés keretében egyaránt beszélünk a jelen és jövő nemzedékekkel kapcsolatos méltányosság kérdéseiről.

„És míg a jelen kérdéseit valóban lefedik a Biztos tevékenységei, a jövő nemzedékek érdekeinek védelme a jelen nemzedékekre háruló kötelezettségeknek a kimunkálását és számonkérését jelenti.” 

Ezen keretben nyer értelmet a pozíció megnevezése. 

F.V.: Mennyiben jelent nehézséget a fenntarthatósági célú érdekérvényesítés terén a terület fragmentáltsága a döntéshozatalban? 

B.Gy.: Azok az intézmények és szerepkörök, melyek korábban egységes szemlélettel szolgálták a környezetvédelmi érdekeket, szépen lassan felszámolásra kerültek. Legyen szó egységes koordinációról vagy éppen a környezetvédelmi felügyelőségekről. 

Nehezíti a helyzetet, hogy a környezetvédelmi kérdések a gyakorlatban mindig is sokkal inkább ellenzéki-típusú tevékenységnek számítottak, függetlenül attól, hogy ki van éppen hatalmon, hiszen a környezetvédelmi intézkedések hozadékai nem 3-4 éves időtávlatban érvényesülnek, ugyanakkor jelentős erőforrásokat, alkalmasint korlátozásokat igényelnek. 

Kormányzati szinten pedig valóban megfigyelhető egyfajta fragmentáltság: vannak kérdéskörök, melyek az Agrárminisztérium hatáskörébe tartoznak, ám azon témakörök, melyek pénzügyileg és jogkörök tekintetében is nagyobb súllyal esnek latba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium alá tartoznak. 

F.V.: Hogyan látja a civilek, valamint az üzleti szféra szerepét? 

B.Gy.: Ez egy öngerjesztő folyamat. Ahhoz, hogy a társadalom figyelme egy bizonyos ügy felé forduljon, mindenképpen aktív civil szférára van szükség. Ugyanakkor a döntéshozók nem mindig preferálják az aktív társadalmat, így előfordulhat, hogy kevésbé támogatják az ilyen irányú tevékenységeket. A civil szektor által kifejtett hatás tehát sok tekintetben attól is függ, hogy a kormányzati intézkedések helyzetbe hozzák-e ezen szférát.

Hazánkban a civil tevékenységeknek nincsen akkora kultusza, mint amilyen akár Nyugat-Európában vagy éppen az Amerikai Egyesült Államokban megfigyelhető. Korábban – arányaiban nézve – több forrás állt a civil szféra rendelkezésére, nagyobb mértékben kaptak támogatást. Az erőforrások hiánya következtében pedig csökken az érdeklődés a szektor iránt, valamint csökken a civil kezdeményezések száma is. Ennek ellenére a hazai civil társadalom még mindig relatíve erősnek mondható. 

F.V.: Az utóbbi években több európai országban is kedvező ítéletek születtek zöld mozgalmak javára, akik bírói szerveken panaszolták be a szerintük nem elégséges klímatörvényeket vagy környezetszennyező tevékenységet folytató intézményeket. Hogyan látja, előállhat hazánkban is egy ilyen tendencia?

B.Gy.: Nagyon érdekes, hogy Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban azért is alakulhatott ki ez a tendencia, mert ott a bíróságok hajlamosak a jogszabályok teljesen pontos szövegén felülemelkedve bizonyos érdekeket védeni. Így van ez itthon például az Alkotmánybíróság esetében is. Az tehát, hogy egy alkotmánybíróság a jogértelmezés kérdését szélesebb körben kezeli, elfogadott. Itt van példaként az elővigyázatosság elve, amire az AB mostanában több határozatában is kimondta, hogy ez egy alaptörvényi, tehát alkotmányos alapelv, holott ez nincs benne az Alaptörvényünkben. Volt is olyan különvélemény, amely ezt nagyon rossz néven vette.

Ugyanezen tendencia itthon, a rendes bíróságok esetében kevésbé figyelhető meg, bár – éppen az utóbbi hónapokban – a Kúria Önkormányzati Tanácsának rendkívül pozitív megközelítése látható az önkormányzatok feladatai, valamint a különböző környezetvédelmi programok kapcsolódási pontjait tekintve. 

Az Európai Unió Bírósága (EUB) szintén kiemelt szerephez jut, így az elővigyázatosság elvének jelen formáját is az EUB alakította ki – jóval korábban, minthogy bármilyen tényleges utalás szerepelt volna erről az elsődleges jogban. 

Fontos még megemlíteni a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságát is, hiszen az Emberi Jogok Európai Egyezménye ugyan nem nevesíti a környezethez való jogot, a testület mégsem tud eltekinteni annak alkalmazásától. Ugyanakkor a tételes megfogalmazás hiánya miatt a gyakorlatban ez az interpretáció csak bizonyos korlátokkal alkalmazható. 

F.V. Mennyire jelenik meg hangsúlyos elemként Magyarországon a települési fenntarthatóság? Melyek azok a tevékenységi körök, tématerületek, melyek elsősorban a települések kezében vannak és amelyek helyi szinten is hozzájárulhatnak akár a nemzeti szinten megfogalmazott, akár a nemzetközi szinten kitűzött 17 cél eléréséhez?

B.Gy.: Az, amikor globális szinten kezeljük a klímaváltozást és a hozzá hasonló kérdéseket,  veszélyes dolog, mert azt a látszatot keltjük, hogy ezt csak globálisan lehet megoldani. Ezáltal az egyes települések vagy maga a lakosság azt érezhetik, hogy szerepük eltörpül. Pedig ez közel sincs így! Azon figyelemfelhívások, melyeket mi kiadunk, éppen az egyéni lakossági panaszokra épülnek, ezek mutatják meg, mely kérdésekre kell fókuszálni. 

A környezeti problémákkal szembeni reziliencia legfontosabb eleme a szubszidiaritás elvének alkalmazása. Azaz, hogy amennyiben az hatékonyan megoldható, úgy az egyes problémákat a lakossághoz legközelebbi szinten kell kezelni. Ilyen értelemben a településeknek, a városoknak és vezetőiknek is nagy szerepe van.