Steiner Attila 2021. január 15-étől az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Fenntartható Városok: „Magyarország zöld úton jár!” – számos kontextusban találkozhattunk ezen jelmondattal az utóbbi időben, legyen szó fenntarthatósági expóról és világtalálkozóról, zöldbusz programról, vagy éppen a család szerepének és a fenntarthatóságnak az összekapcsolásáról. Milyen potenciált jelent Magyarország számára ez a zöld út?
Steiner Attila: A zöld út egy nagy lehetőséget jelent Magyarország számára. Amikor klímaváltozásról beszélünk, akkor gyakran apokaliptikus képek jelennek meg az ember előtt, látva a híreket, hogy nagyon sok helyen tényleg extrém időjárási körülmények tudnak kialakulni, és Magyarországon is ezt kezdjük egyre inkább érezni. Maga a Kárpát-medence is az elemzések alapján az átlagnál jobban kitett a klímaváltozásnak, így tehát muszáj is ezzel a kérdéskörrel foglalkozni.
Úgy gondolom, hogy ebben a szektorban nagyon komoly előnyök vannak, így az lenne kívánatos, ha a gazdasági fejlődéshez áttételesen is hozzá tudnánk járulni a zöld ügyek révén. Azt kell beazonosítani, hogy melyek azok a területek, ahol Magyarország számára már rendelkezésre áll egy olyan adottság, amelyre lehet építeni. Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy melyek azok a területek, amelyre limitált erőforrásokkal rendelkező országként nem érdemes fókuszálnunk, és melyek azok, ahol ténylegesen tudunk hozzáadott értéket teremteni.
Az újabb stratégiáinkban ezt a kérdéskört járjuk végig. Nemrég készült el a kormányzat Nemzeti Tiszta Fejlődés Stratégiája, melyet az ENSZ-nek is benyújtottunk és amelyben éppen azt vizsgáljuk, hogy ha a 2050-es időtávot és annak a klímasemlegességi célkitűzését nézzük, akkor mi az a legjobb út, amelyet érdemes követni, illetve ha ezt nemzetgazdasági szinten vizsgáljuk, akkor mire kellene fókuszálni, és milyen konkrét akciókra van szükség annak érdekében, hogy eljussunk a 2050-es klímasemlegességig. Látszik, hogy nagyon sok terület együttes kezelésére van szükség, hiszen például a fő célkitűzésként megjelölt szén-dioxid-csökkentés is számos szektorból tevődik össze, így mindenképpen ezen különböző területekre (villamos energia, közlekedés, energetika, ipari termelés) kell koncentrálnunk. Ezen szektorokra mind teljesen más típusú válaszokat kell kidolgozni. A fő kihívás tehát, hogy hogyan tudjuk ezeket az intézkedéseket pozitívba átfordítani úgy, hogy mindeközben a hazai gazdaság fejlődéséhez is hozzájárulunk. Nem a gazdasági fejlődésből kell leadni, hanem arra kell törekedni, hogy a kibocsátási pályát teljesen le tudjuk választani a gazdasági növekedéstől, hiszen örülünk, ha növekszik a gazdaság, de a cél az lenne, hogy ez ne párosuljon a kibocsátások növekedésével.
Ha megnézzük az 1990-es kiindulópontot – amely mindig referenciaérték az európai uniós elemzések esetében – akkor azt látjuk, hogy már 32%-kal csökkentettük úgy a kibocsátásunkat, hogy eközben vitathatatlanul nőtt a magyar gazdaság. Ha a kibocsátás-csökkentést valóban a klímasemlegesség irányába szeretnénk terelni, akkor ehhez egy 95%-os kibocsátás-csökkentést kell elérnünk (hiszen az erdőink is elnyelnek egy bizonyos mennyiséget – így tudjuk a nettó 100%-ot elérni), de ez kétségkívül egy nagyon komoly feladat.
F.V.: A sikerek mellett többek között a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács előrehaladási jelentései is kiemelik: számos területen az uniós átlag alatt állunk a zöld átállás tekintetében. Hogyan látja, mely területek szorulnak még leginkább fejlesztésre a fenntarthatósági átállás folyamatában?
S.A.: Fontos figyelembe venni, hogy az egyes tagállamok más-más kiindulóponttal rendelkeznek. Ha csak az energetikát tekintjük, akkor láthatjuk, hogy az országokat különböző energiamix jellemzi. Azt gondolom, hogy óvatosan kell bánni ezekkel az uniós összehasonlításokkal, hiszen nagyon nehéz egy egységes receptet felmutatni, ami minden tagállam részére megfelelő lehet. A hazai irány azt mutatja, hogy a munka megkezdődött, és kiemelten fontosnak tartom, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem ténylegesen legyenek olyan projektjeink, melyek jelentős kibocsátás-csökkentési potenciállal bírnak.
Ha összehasonlítjuk Európában – bár ezt a statisztikát kevésbé tartják számon – hogy mekkora szén-dioxid kibocsátást értek el eddig a tagállamok, akkor azt látjuk, hogy nagyon nagy a szórás a tagállamok között. Vannak tagállamok, akik nagyon szépen teljesítettek, de vannak nagyon meglepő számok is. A végén azonban minden tagállamnak el kell érnie a kitűzött számokat, különben nem fog összejönni a 100%, azaz a 2050-es klímasemlegesség.
Magyarország számára fontos, hogy meglévő ilyen irányú programjait folytassa, valamint új programokat is indítanunk kell. Az innováció, illetve az új technológiák elterjesztése nagyon fontos feladatunk lesz, éppen ezért dolgoztuk ki például a hidrogén stratégiánkat is. Ezen tevékenységekhez átgondoltan kell forrást rendelni, hogy ténylegesen meg is valósuljanak ezek a projektek. Növekszik hazánk napelem kapacitása is, a Zöld Busz Programunk keretében pedig a közlekedés elektrifizációjára törekszünk. Többek között az energiahatékonyság, valamint a klímaadaptáció infrastruktúrájának területén pedig további előrelépésre lesz szükség.
F.V.: Az Európai Bizottság 2021 júliusában előterjesztette a közösség megemelt klíma ambícióinak elérését célzó javaslatcsomagját, melynek alapjául a korábban, még 2020 decemberében elfogadott, 40-ről 55 százalékra megnövelt 2030-as kibocsátási célkitűzés szolgált. Ön hogyan értékeli a Fit for 55 javaslatcsomagot?
S.A.: A legjobban akkor tudnánk értékelni, ha az Európai Bizottság készített volna egy hatástanulmányt, amely a csomagnak a tagállamokra, valamint az európai gazdaságra gyakorolt hatását vizsgálja. Ez a hatástanulmány nem készült el. A tagállamok egyetértettek abban, hogy ambiciózusnak kell lennünk, el kell mozdulnunk, viszont nincs egy teljes képünk azt illetően, hogy ez mivel fog járni. Egy kicsit a sötétben tapogatózunk. Most, hogy a részletes szabályok megjelentek az Európai Bizottság részéről, mi is elemezzük annak hatását.
A legérdekesebb kérdés, hogy ki fizesse meg ennek az átállásnak a költségét. Jelenleg van egy olyan javaslat az asztalon, amely a csomag alapját képező ETS, azaz kvótakereskedelmi rendszert a lakosságra is kiterjesztené, mely véleményem szerint egy igen drasztikus beavatkozást jelentene. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy egyik napról a másikra megjelenik egy olyan díjelem, amelynek a szén-dioxid kibocsátást kellene fedeznie. Egész Európára egységes, párhuzamos rendszer kiépítésén gondolkoznak, mely álláspontunk szerint nem jó irány, hiszen ha túl nagy terhet helyezünk a lakosságra – ahelyett, hogy különböző ösztönzőrendszerek révén igyekeznénk őket bevonni az átállás folyamatába –, akkor akár az a veszély is fennállhat, hogy ez kedvét szegi a lakosság ilyen irányú törekvéseinek. Elmozdulás egyelőre még nem látszik ebben a témakörben, de nagyon érdekes tárgyalások állnak előttünk.
F.V.: A központi fenntarthatósági törekvések mellett elengedhetetlen a lakosság, a civil és az üzleti szféra ösztönzése, szemléletformálása is. Milyen szerep jut a lakosságnak, a civil társadalomnak ebben a folyamatban? Melyek azok a hazai programok, kezdeményezések, melyek elindíthatják, segíthetik a lakosság, vállalkozások törekvéseit a fenntarthatóbbá válás során?
S.A.: Azt gondolom, hogy a társadalomban megfigyelhető egy pozitív irányú változás. Az elmúlt 1-2 évtizedben sokkal fogékonyabbá váltak az emberek erre a témára. Éppen nemrég fejeződött be az a zöld konzultáció részeként szervezett országjárás, melynek keretében kollégáimmal 17 egyetemre jutottunk el. Ennek során szemmel láthatóvá vált, hogy főként a fiatal generációt kifejezetten foglalkoztatja a kérdés, és ami még ennél is fontosabb, hajlandó személyesen is tenni az ügy érdekében. Ha a 2050-es időtávban gondolkozunk, akkor ez a mostani generáció lesz az, akiknek ezeket a célokat teljesíteni kell. A kormányzat feladata, hogy olyan forrásokat biztosítson, mely ezeknek a programoknak a megvalósítását segíti. Ha a Zöld Busz programról, vagy éppen a lakossági napelemes pályázatról beszélünk, azt gondolom, ezek mind abba az irányba mutatnak, hogy elindultunk ezen az úton. Emellett a szemléletformálás, illetve a helyi közösségek szerepe sem lebecsülendő. Ebben a folyamatban a civil szervezeteknek is óriási szerepük van. Ezek a programok akkor működnek, ha az állampolgárok ténylegesen tesznek is az ügy érdekében.
F.V.: Az elmúlt időszak igazán tartalmas volt a fenntarthatósági rendezvények tekintetében úgy hazai, mint nemzetközi szinten. Hogyan értékeli a legutóbbi, glasgow-i klímacsúcs eredményeit?
S.A.: A glasgow-i klímacsúcs fontos előrehaladás volt a globális klímatárgyalások tekintetében. Persze korántsem oldottunk meg minden kérdést, de vannak konkrétumok. Így például egy globális emisszió-kereskedelmi rendszer szabályait is elfogadták a klímacsúcson, illetve sok nagy kibocsátó is elköteleződött a szén kivezetése, illetve a klímasemlegesség elérése iránt. Ezek nem lebecsülendő elmozdulások, de értelemszerűen az átütő, nagy, globális megállapodás nem történt meg Glasgow-ban, de haladunk a cél fele. Így ebből a szempontból pozitívnak ítélem meg a klímacsúcs eredményeit, ahol a házigazda britek valóban mindent megtettek annak érdekében, hogy előrelépés történjen a klímaválság ügyében.
F.V.: 2021 év végén rendezték meg a Planet Budapest fenntarthatósági expót és világtalálkozót. Hogyan értékeli az első ilyen rendezvényt? Számíthatunk rá, hogy éves, kétéves rendszerességgel ismét megrendezésre kerülnek majd hasonló rendezvények hazánkban?
S.A.: A novemberi klímacsúcs után nem sokkal megtartott Planet Budapest 2021 expón nagy volt a szakmai érdeklődés, közelről lehetett megtekinteni olyan technológiákat, amelyek ténylegesen kézzelfoghatóak, és segítenek minket abban, hogy hozzá tudjunk járulni a klímasemlegessséghez. Így én számítok arra, hogy a jövőben is lesznek ilyen konferenciák.
F.V.: Januárban indult podcast sorozatunkban a települési fenntarthatóság kérdéseit kiemelten elemezzük. Mennyire jelenik meg hangsúlyos elemként Magyarországon a települési fenntarthatóság? Melyek azok a tevékenységi körök, tématerületek, melyek elsősorban a települések kezében vannak és amelyek helyi szinten is hozzájárulhatnak akár a nemzeti fenntarthatósági prioritások, akár a nemzetközi szinten kitűzött 17 cél eléréséhez?
S.A.: Itt is van egy nagyon pozitív elmozdulás. Nagyon sok település – főleg közép és nagyméretű városok – már rendelkeznek klímastratégiával, illetve 2030-as lebontású intézkedés csomaggal.
„Ahogy korábban is említettem, ez a folyamat akkor fog működni, ha minden szint a saját feladatát elvégzi: az állam kereteket teremt, illetve támogatási programokat dolgoz ki, de a nap végén a települések azok, akiknek ezen keretek és programok megvalósításában oroszlánrészük lesz.„
Nagyon sok aktív önkormányzat van, illetve az ezeket koordináló civil kezdeményezések is jelentősek. Például a közlekedés egy olyan ágazat, melyre értelemszerűen a helyi önkormányzatok nagy befolyással bírnak, mi ezt a már említett Zöld Busz Programmal próbáljuk segíteni. Az energiatermelés – bár országos szintű szektor – mégis egyre inkább előtérbe kerülnek benne az ún. energiaközösségek, azaz amikor helyi szinten több szereplő összeáll és együtt termelnek, együtt fogyasztanak, vagyis tehermentesítik az országos hálózatot. Ebben nagy potenciált látok. Továbbá, a hulladékok esetében azok összegyűjtésében valamint az illegális hulladéklerakók felszámolásában is fontos szerep jut az önkormányzatoknak.