A városok fejlődéstörténete – interjú Szirmai Viktóriával

Szirmai Viktória Széchenyi-díjas kutatóprofesszor a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetében. Kutatási területei közé tartoznak a város-, illetve regionális szociológia, környezetszociológia, társadalmi konfliktusok, társadalmi versenyképesség, társadalmi egyenlőtlenségek, klímaváltozás valamint a társadalmi jól-lét problémakörei.

Fenntartható Városok: Mit értünk a fenntarthatóság szociológiája alatt? 

Szirmai Viktória: A fenntarthatóság szociológiája az 1988-as Brundtland jelentésben fogalmazódott meg először, amikor az ENSZ főtitkára megkérte Gro Harlem Brundtland, norvég miniszterelnök asszonyt, hogy alkosson egy olyan stratégiai koncepciót, ami a gazdasági fejlődés mellett figyelembe veszi a környezeti és társadalmi szempontokat is. A jelentés olyan korabeli globális kihívásokból indul ki, mint a népességnövekedés, a túlzott mértékű ipari növekedés, a környezet pusztulása, a globális felmelegedés valamint a városi problémák (mint például a városközpontok zsúfoltsága vagy a szegénység koncentrálódása). Most már sokkal többet tudunk a városi fenntarthatatlansági problémákról, melyek jelentősen túl is mutatnak a korábbiakon, így mára szükségessé vált a fenntartható város fogalmának továbbfejlesztése. 

F.V: Melyek a városok historikus fenntarthatósági feszültségei? Hogyan változtak ezek problémakörök az évek során?

Sz. V.: Ennek megértéséhez érdemes az egyes urbanizációs szakaszok problémáit külön-külön megvizsgálni (ehhez lásd részletesen: Enyedi, Gy. Városi világ, Akadémai Kiadó, 2012).

Az első urbanizációs szakaszt a gyors városfejlődés jellemezte, ekkor a jobb munka-és élet lehetőségek miatt tömegesen indultak az emberek a vidéki településekről a városok felé. Ennek következtében hirtelen felduzzadtak a városok, azon belül is különösen a belvárosi részek váltak hamar zsúfolttá.

A második szakasz a népesség relatív területi dekoncentrációja, a gazdasági fejlődés intenzív korszaka. Ebben a szakaszban a területi fejlődés viszonylag dekoncentrált módon történik: a kis- és középvárosok, egyes falusi települések is lendületet kapnak, miközben tovább növekszik a városi népesség is. Ez a fordizmus, a tömegtermelés időszaka, és ekkor tárják fel a szegregáció folyamatait.

Az urbanizáció harmadik szakaszában a dekoncentrációs folyamatok tovább erősödnek. A gazdaságban lezajló decentralizáció következtében kialakul az ún. dezurbanizáció. Ekkor a városi, nagyvárosi és az agglomeráció népesség növekedése megáll, és az addig periférikus helyzetű térségek kisebb városainak, falvainak a növekedése válik jellemzővé. A folyamat ellensúlyozása érdekében pedig ezzel egyidejűleg elkezdik átalakítani a városok térbeli társadalmi szerkezetét: a belvárosokat rehabilitálják ez pedig támogatja a dzsentrifikációs folyamatok felgyorsulását (azaz magasabb státuszúakkal telik meg a belváros, miközben a szegények elkezdenek kiszorulni a külvárosokba). Ezáltal viszont nőnek a területi különbségek, a szuburbanizációs feszültségek és erősödik a szegregáció mértéke. 

Az negyedik, jelenlegi szakasz a globalizált világ urbanizációja. Ez a legfejlettebb országokból indul ki, és terjed szét a világban különböző ütemben és eltérő mértékben. Ekkor jönnek létre az egész világot átfogó globális városhálózatok, a nagyvárosi régiók, a világgazdaság centrumai. Ugyanakkor ez a szakasz hordozza és okozza a modern világ legélesebb társadalmi problémáit is, a térbeli és társadalmi egyenlőtlenségek mai rendszereit: a különböző települési típusok polarizáltságát, a globális és a többi városforma éles különbségeit, a városok és a vidéki térségek újraszerveződött differenciáltságai, valamint a gazdagok és a szegények területi elkülönülését.

Jelenleg pedig egy új, ötödik urbanizációs szakasz kialakulása látszik. Florida “Új urbanizációs válság” című könyvében a különböző várostípusok közötti polarizációs folyamat felerősödéséről szól. Ez egyrészt magába foglalja a globális városok, avagy “sztárvárosok” (mint például New York Párizs, London), és az összes többi város közötti nagy gazdasági és társadalmi szakadékot, másrészt a középosztály ismételt kiszorulását a városközpontokból. Ennek jelei a hazai városszerkezetben is érzékelhetőek: az utóbbi években erősödtek a nagyobb és a kisebb városok közötti társadalmi, gazdasági különbségek (Lásd erről bővebben: Szirmai, V. Városok és városlakók. A befogadó és a kirekesztő városok. Corvina Kiadó/ /MTA TK. 2019, Szirmai, V. (szerk.) Középvárosi társadalmak. Soproni Egyetemi Kiadó, Sopron, 2020). 

F.V.: Hogy látja, mennyire nyitottak Magyarország, valamint a régió kormányzati szektorai? Szükség van-e döntéshozói ösztönzőkre?

Sz.V.: Ezt a kérdést több szempontból érdemes megközelíteni. Azokban az országokban ahol erős a középosztály és a civil társadalmi osztályok képesek arra, hogy kikényszerítsék a politikai szereplőktől, hogy figyeljenek rájuk, ott kevésbé van szükség ösztönzőkre. Sajnos Kelet-Közép Európáról és azon belül is Magyarországról ez nem mondható el. 

A másik kérdéskör, hogy az önkormányzatok mennyire tudnak önállóan működni. Magyarországon az önkormányzatok forráshiánnyal küszködnek, ez pedig a lakossági érdekképviseletet is nehezíti, legyen szó hulladék elszállításáról, úthálózat karbantartásról, szociális intézmények biztosításáról stb. Egy jól működő rendszerben az állam, az önkormányzatok és a privát szektor együtt biztosítják a városok egészséges fejlődéséhez és az emberek jól-létéhez szükséges feltételeket.

F.V.: Hogy látja, Magyarország hol helyezkedik el jól-létet vizsgálva nemzetközi tekintetben?

Sz.V.: Nagyon egyenlőtlen a gazdaság és társadalom viszonya, mivel sokkal több szó esik a gazdaságról és kevesebb a társadalomról. A társadalomról beszélve azt kell mondanom, hogy van egy lecsúszófélben lévő középosztály, és egy nagyon gyenge elit réteg. Bár statisztikai értelemben a szegénység csökken Magyarországon, egyes – például észak-magyarországi – régiók tekintetében ez nem mondható el, így regionálisan nagyon differenciált képet láthatunk. Továbbá fontos megemlíteni, hogy a magyar nagy- és középvárosokat megvizsgálva Győr és Kecskemét kivételével mindenhol csökkent a népesség az utóbbi tíz évben, miközben Budapesten nagyjából stagnált. Kutatásainkból az látszik, hogy nem találják meg az emberek az általuk elvárt lehetőségeket ezekben a városokban (vidéken pedig még rosszabb a helyzet). (lásd erről bővebben: Szirmai, V. A területi egyenlőtlenségektől a társadalmi jól-lét felé.Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2015.)

F.V.: Hogyan tudná meghatározni a mai viszonyok között a társadalmilag fenntartható városfejlődést támogató kritériumokat?

Sz.V.: A városfejlesztési koncepciók kidolgozásakor a gazdasági szempontok mellett a társadalmi összefüggések beemelésére, illetve azok érvényesülésének biztosítására van szükség. A területi egyenlőtlenségek enyhítéséhez társadalmi szintű, vagyis komplex beavatkozásokra is szükség lenne, mivel a területi célú fejlesztések önmagukban kevesek a városi társadalmakat szétválasztó strukturális eredetű távolságok közelítésére. Emellett nagy szükség van kutatásokra, ugyanis fel kell tárni milyen meghatározó mechanizmusok okozzák a mai városok társadalmi problémáit. Szintén szükséges a társadalmi részvétel modernizálása, a mai döntési mechanizmusok újra tervezése, az érintett társadalmi szereplők döntési folyamatokba történő bevonása, valamint a társadalmi kooperáció mechanizmusainak a kidolgozása. A társadalmi kirekesztés, a szegregáció következményeit is fel kell tárni és kommunikálni kell, hogy milyen hatással vannak azok a városi társadalmak egészére, a gazdaság működésére.

“Összességében fontos lenne egy, a mainál sokkal kiegyenlítettebb térbeli társadalmi fejlesztés, a települések életkörülményei közötti különbségek közelítése, az állami és az önkormányzati fejlesztési politikák összehangolása, az összes hatósági szereplő együttműködése. Az állami szerepvállalás ugyanis nem helyettesítheti sem a társadalmi, a civil szervezetek, sem az egyházak támogatását.

2022. 06. 08.